„Szénák illata árad az esztenák körött,
hol a napsütés hangtalan vonalaival
elidőz épp a kimért, délutáni nap,
a szem fókuszaiba vonva a fenyvesek
tű-mértanokra ágáló hegyoldalait
egy boróka-ízű, nyárfalevélnyi rebbenésben.”

Tisztelt Dalma Asszony! Tisztelt Katalin Asszony!
Főtisztelendő Plébános Úr! Tisztelt Egybegyűltek!

Sok szeretettel köszöntöm Mindannyiukat Fodor Géza kárpátaljai költő szülőföldjét idéző soraival a IV. Szeretünk Kárpátalja Esten.

A mai jótékonysági est két Magyar Ház jövőjét kívánja könnyebbé tenni Kárpátalján, a Tisza forrásvidékén, Rahó városában és Gyertyánligeten. Olyan helyen, ahol a magyarság már Trianon idejében is kisebbségben és szórványban élt. Ahol Vári Fábián László verssora szerint ”biccen a szó a száj szögletén”. Ahol a nemzet felmorzsolódása az elmúlt száz évben sokak szerint elkerülhetetlen volt.

Ahol azonban ez mégsem történt meg. A Felső-Tisza vidékén a magyar közösség ma is él.

Köszönhetően az elszánt magyar pedagógusoknak, akik nem adták fel az anyanyelv oktatását és újratanítását. Köszönhetően a gyermekek szüleinek, akik az iskolaválasztással is kiálltak a nemzethez tartozásuk mellett. Köszönhetően mindazoknak, akik képesek voltak összeszedni a túléléshez szükséges erőforrásokat Kárpátalja hátsó szegletében.

A megmaradásért vívott küzdelemben nélkülözhetetlen szerepet vállaltak a történelmi egyházak, melyek a szociális segítségnyújtáson túl magyar óvodákat és iskolákat építettek és működtetnek ma is.

Tisztelt Egybegyűltek!

Gulácsy Lajos néhai református püspök szerint Kárpátalja egy „szegénységében is gazdaggá tett vidék”. Ebből a gazdagságból mindannyian sokat tanulhatunk.

Mit jelentenek a tradicionális értékek? Mit jelent a hazaszeretet a kisebbségben élők számára? Miért fontos a család és az összefogás? Mit jelent a hit, a Teremtőben való bizakodás?

Végül mit jelent a bizonyosság, annak tudata – ahogy Márk evangéliumában olvashatjuk – „minden lehetséges annak, aki hisz”?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezen a tájon, Máramaros terebélyes erdőségei között, Rahó határában áll egy kis obeliszk. Az Osztrák–Magyar Monarchia geográfusai állították fel, Európa földrajzi középpontját jelöli.

Ez a vidék azonban az itt élő magyaroknak hosszú évszázadok óta ennél jóval több. Nem Európa, hanem a világ közepe. Szülőföldjük.

Közös felelősségünk, hogy az itt élő magyarok még évszázadokig

• magyarul beszéljenek,
• magyarul gondolkodjanak,
• magyarul álmodjanak,
• magyarul valljanak szerelmet.

Hogy ezek a verssorok: „Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.” – még évszázadokig mindannyiunk számára ugyanazt jelentsék.