Kedves Csillagszeműek!
Gyerekek, Szülők, Tanárok, Mesterek!

Kányádi Sándornak van egy régi szép verse, amelyben leányok táncolnak.

Ő pedig nézi őket, és azon álmélkodik, milyen pontosan ismerik a régi lépéseket, mennyire bennük van az a csodálatos tudás, amellyel érzéseket képesek kifejezni – éppen úgy, ahogy az őseik tették sok száz évvel azelőtt.

Kányádi Sándor gyönyörű nevet is ad annak, amit lát: „mozdulat-ország”.

Minket, akik szerte a világon magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk és magyarul álmodunk, egy másik, nem szavakból álló nyelv is összeköt: a hagyományaink nyelve.

A mai napon szeretném megköszönni a Csillagszeműek közösségének, hogy régóta, nagy lelkesedéssel táncolnak a saját maguk és mások örömére.

Akik ma itt színpadra lépnek, egy titokzatos „mozdulat-országnak” a polgárai.

Talán nem is tudják, de ösztönösen érezhetik, hogy ebben a mozdulat-országban nemzedékeket kötnek össze a múltból a jelenig, és viszik magukkal az örökségünket a jövőbe is.

Köszönöm, hogy meghallgattak.