Tisztelt Tanácskozók!

A kiváló magyar író, Márai Sándor szerint „Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok”.

Aki járt már olyan intézményben, ahol Pető András világhíressé lett módszereivel nevelnek, az megtapasztalhatta, hogy a türelemnél tényleg nincs nagyobb hőstett. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy magam is megfigyelhettem már, milyen döbbenetes türelemjátékra vállalkozik egy konduktor és a növendéke. Amikor együtt dolgoznak olyan mozdulatokért, ami a többségnek természetes. Amikor lehetségessé válik, ami addig lehetetlennek tűnt.

Néhány esztendővel ezelőtt a Semmelweis Egyetem Pető András Karának budapesti iskolájában járva a saját szememmel láthattam, hogy a konduktorok nem pusztán tornáztatják, mozgatják, hanem szívós munkával meggyőzik a gyerekeket. Meggyőzik arról, hogy legyenek bátrak, bízzanak a maguk erejében, próbálkozzanak újra és újra. És a türelem segítségével csoda születik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

75 éve már, hogy 1945-ben Pető András egy pincehelyiségben létrehozta első mozgásterápiás műhelyét.

Nem csak a világháború nyomában járó bizonytalanság nehezítette a dolgát. Olyasmivel kezdett foglalkozni, aminek nem volt neve, előzménye, tudományos hátországa. Mégis bízott a megérzéseiben.

Európai tanulmányai mellett talán éppen a háborús tapasztalat tette számára világossá, hogy orvosként sem elég csupán a test fizikai állapotával foglalkoznia. Hogy a lélek elérése, az akaraterő mozgósítása, az egyedi adottságok figyelembevétele, a személyiség kibontakoztatása legalább olyan fontos segítség, mint maga a tüneti kezelés. Hogy a fejlesztendő gyermek nem beteg, hanem növendék, aki mellett orvosból, gyógytornászból nevelővé is kell válni.

Pető András hitte, hogy bármekkora is a károsodás, mindig marad mozgósítható tartalék. Az idegrendszer – még a sérült idegrendszer is – sokkal többre képes, mint amit korábban feltételeztek róla. Új kapcsolódási pontokat lehet építeni a sérültek helyett.

Az idén már tizedik alkalommal megvalósuló Konduktív Nevelési Világkongresszus is a kapcsolatokról szól. A közkinccsé váló, pótolhatatlanul értékes tudásról. Az idei körülmények a pandémia miatt sajnos eltérnek a megszokottól, de a célok bizonyosan ugyanazok.

Magyarország a kezdetek óta kész volt megosztani egyre gyarapodó tapasztalatait. Büszkék vagyunk erre a nyitottságra: hiszen az egyedülállóan hatékony Pető-módszert bárki megtanulhatta, aki őszintén kíváncsi volt rá. Főként, ha készen állt arra, hogy ne csupán egy terápiát sajátítson el, hanem egy szemléletet értsen meg és alkalmazzon következetesen.

Az elmúlt évtizedekben nemzetközi képzési együttműködések jöttek létre, és új, a konduktív pedagógiával dolgozó intézetek nyíltak a világ számos pontján. A konferenciákkal pedig az ismeretátadásnak is jól működő fóruma született. Közben egyre több gyermek kapott reményteli, valóságos esélyt, hogy minél önállóbban boldogulni tudjon, és a saját mércéje szerint a legtöbbet kihozza magából. Olyanok is, akikről a Pető-módszer előtti világban bizony többé-kevésbé lemondtak volna.

Önök jól tudják, hogy a siker, a javulás, a fejlődés sosem varázsütésre, hanem végtelenül lassan, nagyon sok tanulással, gyakorlással, kitartó küzdelemben, millió napi mozdulat révén jön létre.

Kívánom hát, hogy idei tanácskozásuk a nehezebb körülmények közepette is hasznosnak, eredményesnek bizonyuljon, s hogy legyen elég türelmük az újabb csodákhoz!