Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Konzul Úr!
Főtisztelendő Imre Atya! Kedves Ünneplő Egybegyűltek!

„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” – olvashatjuk Máté evangéliumában.

1989 az irgalmasság éve volt.

Azokban a nyárvégi napokban az elnyomás elől menekülő, meggyötört, elcsigázott emberek érkeztek Budapestre. Éhesen, szomjasan.

Németek, akiknek nem volt hol álomra hajtani a fejüket. Németek, akik szabadságra vágytak, az akkori NSZK szabad tartományaiba kívántak eljutni. Mint utolsó szalmaszálba, kósza hírekbe kapaszkodva nekivágtak a bizonytalannak, megindultak Magyarország felé.

Magyarországon szeretettel fogadták őket. Az emberekben lakozó jóságnak köszönhetően családok ezrei kaphattak szállást, ellátást és bátorító szavakat, lélekerősítő segítséget Budapesten. Mi, magyarok azóta is büszkén tekintünk az akkor történtekre.

Amikor a zugligeti templomkert megnyílt a német menekültek előtt, a szeretet törvénye legyőzte a diktatúra kegyetlenségét. A félelmet felváltotta a remény.

A keletnémet családok ezreinek szállást, ellátást adva Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat, a befogadó táborok magyar önkéntesei sorsfordító döntést hoztak. Emberi szolgálatukkal Európa összetartozásának álmát keltették életre. 1989-ben az irgalmasság, a keresztényi felebaráti szeretet megroppantotta a rendszert.

És ahogy az emberek szíve, úgy nyílt meg a határ is. Megnyílt, hogy Nyugat- és Kelet-Európa újra nekifogjon a közös jövő tervezésének.

Tisztelt Emlékezők!

Harminc éve ősszel a müncheni Szabad Európa Rádióban Kemény István jegyzetében számolt be egy franciaországi élményéről. Egy rámosolygó ismeretlen turista meghallván, hogy magyarul beszél barátjával, odalépett hozzájuk: „Német vagyok, hallottam, hogy magyarul beszélnek.” Majd kedvesen megköszönte a magyar–osztrák határ megnyitását: „Nagyszerű dolog, hogy kiengedték a németeket” – mosolygott, és elment.

1989-ben az erkölcs győzelmét éltük. A magyar és a német népet egymáshoz kapcsoló bizalom és jóság erői mutatkoztak meg.

Épp úgy, ahogy 1956-ban is. Amikor az ausztriai határ átmenetileg szabaddá vált, résein át menekülő magyarok ezrei juthattak el Németországba. Önök akkor szabadságot és jövőt adtak honfitársainknak. Kenyeret és fedelet. Mint ahogy mi is kenyeret és fedelet adtunk a hozzánk érkező keletnémeteknek.

Tisztelt Emlékezők!

A történelem nehéz pillanataiban már sokszor megtapasztalhattuk az embertársainkban lakozó jóságot. Azt, hogy számíthatunk egymásra. Egymás irgalmasságára.

1989 különleges év volt. Közép-Európa alávetett országaiban visszafojtott lélegzettel vártuk a csodát, a szabadság eljövetelét.

Kozma Imre atya egy interjúban egyszer azt mondta: „A csoda a cselekvő emberrel, és nem a csodaváróval történik.”

Hálás köszönet Imre atyának, minden segítőnek, aki ezekben a napokban nemcsak várta a csodát, hanem cselekedett is.

Ami akkor remény volt, nem sokkal később valóság lett. Adjunk hálát érte.