„Jónak kell lenni! Szívünket mindenfelé, mindenkire kitárni.” – „Istenben boldogult Édesanyám kért erre bennünket, három fiát, amikor elmondta, hogy egy alkalommal ételmaradékot hozott haza egy lábosban a kórházból, ahol mosónőként dolgozott. Egyszer megcsúszott, és a havas útra borult az egész étel. A járda szélébe kapaszkodva, hangosan zokogott. Egy ember felsegítette.

»Miért sír, megütötte magát?« – kérdezte. – »Azért sírok, mert kidőlt a kis lábosomból az étel. Mit viszek én most haza az éhes gyermekeimnek? Nem lesz vacsorájuk.« – Az ember elővette pénztárcáját – »Itt van pénz asszonyom, vásároljon vacsorát!« Édesanyám fejedelmi vacsorát készített, azután könnyek között mondta: – »Fiaim jegyezzétek meg, nincs szebb dolog a világon, mint jót cselekedni, másokon segíteni! Ha felnőttök, csak ezt tegyétek!«

Én ezt úgy megjegyeztem, hogy életem egyetlen törekvése lett: másokon segíteni. Azért karoltam fel annyi szegény árvát” – írta Regőczi István katolikus atya az Isten vándora című könyvében. A kevesek közé tartozott, akik a kommunizmus alatt képviselték Magyarországon a tiltott és üldözött civil kurázsit.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A világjárvány idején az egészségügyi dolgozókat a kezdetektől fogva mindenki segíteni akarta. Elsőként sorakoztak fel a civil szervezetek, országos karitatív szervezetek és kisebb egyesületek.

Életem nagy ajándéka, hogy az elmúlt tíz évben bekapcsolódhattam az ő munkájukba. Megismertem olyan embereket, akiknek célja és hivatása: mások megsegítése. A berobbanó járvány megmutatta, milyen hatalmas erők mozdulnak meg, ha baj van, és kell a segítség.

Az egészségügy túlterheltsége, megváltozott munkaritmusa, a műtétek elhalasztása, torlódása, majd gőzerővel való pótlása különösen indokolta ezt.

Az országos civil véradásokon rendszeresen több száz ember jelenik meg. Az elmúlt két évben erre minden korábbinál nagyobb szükség volt. A véradóknak ez csak néhány perc, másoknak viszont az életben maradást jelentheti. Gyógyszereket lehet gyártani, a műtétekhez szükséges vért nem. Azt egyedül az emberi szervezet termeli, csak mi adhatunk belőle. Létezik egy olyan szám, amelyet bár pontosan nem ismerünk, de azokat a megmentett embereket mutatja, akik a véradóknak köszönhetik életüket. Ők is nagyon sokan vannak. A pandémia kezdetén, oltás és gyógyszerek híján a Covidban szenvedők számára a legjobbnak ígérkező orvosság a koronavíruson átesett, gyógyult emberek vére volt.

Ott voltam több vidéki és fővárosi kórházban is, ahol a Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Vöröskereszt szervezésében fertőtlenítőszert, maszkot és egyéb, a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközt adományoztak.
Helyenként az autókereskedések felajánlásának köszönhetően személygépkocsit is kaphattak egészségügyi dolgozók.

Sok esetben kisebb civil szervezetek, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató non-profit szervezetek általuk gyártott maszkokat ajándékoztak az arra rászorulóknak.
Ahogy nőtt a baj, egyre jobban összekapaszkodtunk, egyre több és több ember segített az egészségügynek, a betegeknek, a karanténban lévőknek és az áldozatok hozzátartozóinak.

Az orvostanhallgatók mellett a karitatív szervezetek is hozzájárultak a tesztelés és az oltások lebonyolításához.

A Máltai Szeretetszolgálat mobil oltópontokat, mobil tesztállomásokat működtetett. Mások még több adománnyal vagy lelki támogatással segítették a bajbajutottakat.

A Katolikus Karitásszal Szolnokra vittünk adományokat, ahol a szociális otthon gondozói önként vállalták, hogy a napi bejárás kizárásával, kéthetes váltásban beköltöznek a munkahelyükre. Így még jobban óvták az általuk ellátott időseket a vírusfertőzéstől.

A jótékonysági eseményeken azt kívántam mindannyiunknak, hogy sokáig maradjon meg a szolidaritás, az önkéntes segítségnyújtás lelkülete, hiszen természetszerű, hogy az egymást követő vírushullámok, a nehezen viselhető korlátozások miatt a kezdeti lelkesedés idővel alábbhagyhat.

És most boldogan jelenthetem, hogy a civil szervezetek, intézmények, önkéntesek munkáját ma is életben tartja és viszi előre az emberszeretet hajtóereje.

A járvány ellenére szerencsére folytatódnak a korábban kezdett és jól működő programok is. Például a máltaiak pátyi Gondviselés Házában, ahol a fogyatékkal élők szebbnél szebb használati és ajándéktárgyakat készítettek a járvány idején is.

A Református Szeretetszolgálat személyre szóló karácsonyi ajándékokat juttatott a rászoruló családoknak.

A Szimfónia programot megálmodók: zenetanárok, szociális munkások hátrányos helyzetű gyermekeknek csoportos, hangszeres zenei foglalkozásokat tartottak és tartanak. Mert éppúgy számít az a gyermek is, aki Borsod megye egy kisfalujában szerényebb körülmények között nő fel, mint az, aki Budapest belvárosában él.
A Máltai Szeretetszolgálat pedig egyre több új családi típusú otthont nyit meg a fogyatékkal élők számára, akik a több száz fős anyaintézményből költözhetnek át barátságosabb, élhetőbb környezetbe, ahol közvetlenül válhatnak a település és a társadalom részévé.

Őrbottyánban segítő önkéntesekkel együtt festettük ki egy leendő otthon néhány helyiségét. Gödön és Veresegyházon az új épületek avatásán, a bentlakók rendezvényein, karácsonyi ünnepségén is ott lehettem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A világjárvány kitörölhetetlen és feloldhatatlan fájdalmat is hagyott maga után. Hazánkban már több mint ezerkétszáz gyermek veszítette el édesapját, édesanyját, esetenként mindkettőjüket.

A férjemmel ezért létrehoztuk a Regőczi István Alapítványt, hogy ha a gyermekek szívbéli fájdalmát nem is lehet, legalább anyagi gondjaikat csökkentsük, lehetőleg hosszú távon. A Covid-árvákért indított munkánkat a Karitatív Tanács tagjai tudásukkal, tapasztalataikkal és infrastruktúrájukkal támogatják.

A szolidaritás csodáját éltük át a Jónak lenni jó! kampányban.

Örömmel jelentem ki, hogy mi, magyarok jólelkű nép vagyunk. A bajban, veszélyben hatalmas erővel tudunk összefogni. És erre mások is felfigyeltek. Még Ferenc pápa is csatlakozott a támogatókhoz. Lehet egy népnek nagyobb büszkesége?

Tisztelt Jelenlévők!

„Nem szavakkal, cselekedetekkel kell igazolni szeretetünket” – vallotta Regőczi István. A magyarok ma is értik e szavakat, és követik is úgy, mint egykor az az ismeretlen ember, aki pénzt adott Regőczi atya édesanyjának, hogy vacsorára valót vásárolhasson gyermekeinek.

Civilek, önkéntesek, adakozók, mi is a szeretetnek ezen az összetartó ösvényén járunk, mert nemcsak akarjuk a jót, de szolgáljuk is azt.

Ez a jószolgálat a mi küldetésünk.